Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

„Városi szinten folyamatosan javul a helyzet” – Ismét ellenőriztek a rendészek

Heti rendszerességgel végzünk nagyobb létszámú ellenőrzéseket azokon a területeken, ahonnan lakossági bejelentés érkezik – tudatta portálunkkal Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója, hozzátéve, hogy felügyelő párosaik napi rendszerességgel ellenőrzik területüket.
A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai napi tevékenységeik során rendszeresen adnak tájékoztatást, felvilágosítást és figyelmeztetést a lakosság számára, hogy megoldódjon egy-egy rendszeresen előforduló probléma a városban. – Mi nem a bírságolásra törekszünk, nem az a cél, hogy szankcionáljunk – hangsúlyozta a rendészet igazgatója, hozzátéve, hogy azokat a területeket ellenőrzik vissza a munkatársai, ahol már korábban figyelmeztették a lakókat az esetlegesen felmerülő problémákra.

Vannak azonban olyan területek, olyan ingatlanok, amelyeket visszatérően ellenőrizni kell. Szerda délben is egy ilyen területetre mentek, a Ruzsini 24. szám alatt. Kovács László Csabától megtudtuk, hogy az ezt megelőzőekben több szabálytalanságot is találtak már ezen a környéken a kollégái: életvitellel kapcsolatos problémák, környezetbe kihordott szemét, oltatlan kutya, csendháborítások jellemzőek. Az igazgató arról is szólt, hogy több lakossági bejelentés is érkezett, a körzeti rendészük is gyakran tapasztalt itt problémát, valamint Hubay György, a Rendészeti Bizottság elnöke is jelezte feléjük a hozzá beérkezett panaszokat.

Az ellenőrzés során a rendészek megkeresték az életvitelszerűen ott tartózkodókat, ellenőrizték, van-e az ingatlanra jogosultságuk, hogy nem áll-e fent önkényes beköltözés. Továbbá azt, hogy rendelkeznek-e igazolással a szemétszállításról, azt, hogy milyen állapotban van az ingatlan udvara, valamint ellenőrizték, hogy az ingatlanon tartott kutya megfelelő módon van-e tartva, és azt, be van-e oltva veszettség ellen, rendelkezik-e chippel.

– Városi szinten elmondható, hogy javul a helyzet – emelte ki az igazgató. – Összességében azt mondhatjuk, akár a kutyák oltottsága, akár a szemétszállítás igénybevétele, vagy akár az ingatlanban való tartózkodás legalitása pozitív értelemben mozdult előre.

Kovács László Csaba hozzátette, mindig is problémát fog jelenteni a közterületre lerakott illegális hulladék, vagy a kóbor kutyák közterületi megjelenése, így folytatni fogjuk ezeket az ellenőrzéseket. – De összességében azért látható, hogy amennyiben felhívjuk a figyelmet a jogkövető magatartásra, az értő fülekre talál és próbálják az emberek betartani a szabályokat.

VIA

Nincsenek megjegyzések